Kedves kliensem azzal keresett fel, hogy úgy érzi, elakadt az élete, nem történik semmi pozitív, csak lehangoltság és unalom van – szeretne ránézni, mi lehet ennek az oka. Egy-két dolgot elmesélt magáról, például munkája van, amivel elboldogul, a szüleinél él, mivel nem találta meg még az igazit. Ezt akarta leginkább tudni, hogy „mikor jön el az igazi”.
A „mikor-jön-el-az-igazi” kérdést nagyon sokan szeretnék feltenni. Ám ezzel kihelyezik magukból a változás képességét, hiszen a változás lehetőségét valaki máshoz, egy külső személyhez – aki majd eljön – kötik.
A változást azonban nekünk kell elindítani, hogy az az Univerzumban visszhangra találjon.
Ezért azt javasoltam, nézzünk rá, miért van ebben a megrekedt helyzetben, van-e valami, ami visszatartja a változástól, illetve milyen változást kellene meglépni.
Nehéz és összetett, szembesülést igénylő téma ez, ezért külön rákérdeztem, hogy valóban látni akarja-e, hogy neki magának mit kell csinálnia, akkor is, ha nehéz? Igent mondott.
Összetett kérdésekhez bonyolultabb a kirakás is. Mivel az elakadásoknak legtöbbször érzelmi oka van, a Symbolon kártyacsomagból egy hatlapos kirakást választottunk, a következő kérdéssel:
Mit kell tennem a következő hat hónapban, hogy kikerüljek a megrekedt helyzetemből?
Ez egy érdekes, fekvő kereszt formájú kirakás, ahol az Eredmény, az elérendő cél/következő megteendő lépés van a középpontban.
A hat húzandó kártya a következőkről nyújtott információkat:
- OK – Mi az oka ennek a helyzetnek? CSÁBÍTÓ
- TEENDŐ – Mit kell csináljak? RABSÁG
- BELSŐ SEGÍTŐ – az a személyiségrész, aki belülről próbálja a változást elérni, de nem vagyunk tudatában ÁLSZENT RAGYOGÁS
- BELSŐ GÁTLÓ – az a személyiségrész, aki belülről próbálja a változást gátolni, de nem vagyunk tudatában VÁMPÍR
- KÜLSŐ SEGÍTŐ – Az a tudatos személyiségrész, személy, vagy helyzet, aki ösztönöz a teendő meglépésére BOLOND
- EREDMÉNY/KÖVETKEZŐ LÉPÉS – Ha felvállalom a 2-es kártya által mutatott teendőt, és igénybe veszem a segítőket (3,5), tudatosan észreveszem magamban a gátló (4) működését, akkor ez lesz az eredmény FŐNIXMADÁR
A kirakás annyira önmagáért beszélt, hogy a kliens percekig csak némán, könnyek között nézte, különösen az eredményként húzott főnixmadarat.
Szó sem volt itt párkapcsolatról, „az igaziról” – csakis önmaga egyes részeivel dolgozott.
Megláthatta, hogy bizony az a Teendő, hogy kiszabadul a szülői ház rabságából, ahová egy illúzióval becsábította őt (Ok (1) helyén lévő Csábító kártya) a tudattalanul benne élő élősködő személyiségrész (Vámpír kártya a Belső Gátló (4) helyen). Az illúzió az volt, hogy a szülőknél lakás mindenkinek jó, ő „segít” a szüleinek azzal, hogy még egy ideig gyermek marad, cserébe élvezi a szülői ház minden kényelmét és szolgáltatását – hiszen itt lakni egyszerű, megszokott, olcsóbb, bejáratott, még, ha kicsit unalmas és korlátozott is.
A Belső Segítő (3) helyére húzott Álszent ragyogás c. kártya megmutatta, hogy van benne egy olyan személyiségrész is, aki tisztában van az illúzióval, hogy a valójában kényelmes, és kicsit élősködő részét szépnek és segítőkésznek akarja látni, és tudja, hogy itt az ideje, hogy túllépjen az árnyékán, túllépjen azon a kényelemre csalogató személyiségrészen, aki visszatartja az önállóságtól, és benne tartja a megrekedt helyzetben.
Meg kell találnia ennek az árnyékrésznek a pozitív oldalát – akit meg is mutatott a Külső Segítő (5) helyére húzott Bolond kártya. A Vízöntő jegyhez tartozó Bolond, a maga kis összepakolt csomagjával vidáman és bátran, határozottan kel útra, nem visz magával sok mindent, nem aggódik az anyagi biztonságáért, csak elindul az Élet kalandja felé. Ő segít kiszabadulni a Rabságból, amit a Teendő (2) kártya mutatott.
Ennek eredménye pedig egy Újjászületett Személyiség lesz, akiért érdemes küzdeni – a főnixmadár az újjászületés jelképe.
Megbeszéltük, hogy lehet, hogy a kirakás feldolgozáshoz érdemes igénybe venni pszichológus segítségét, hogy tisztábban láthassa azt az Árnyékot, a benne élő Élősködőt, aki visszatartja, és ne dőljön be ismét illúzióknak.
Azóta pár hónap telt el, annyit tudok róla, hogy már elköltözött a szülőktől, tehát kiszabadult. Ezzel megtette az első lépést az Újjászületés irányába.
Szilágyi Katalin asztrológus írása
Cover photo credit Kadri Karmo
Ha Te is szeretnél belső útmutatást kapni a kártyák segítségével, bejelentkezés és további információ:
- email: kati.szilagy@gmail.com
- mobil: +36 20 385-9483