Gyermekvállalási gondok

 

„Amikor egy nő életet ad a gyermekének, nem csak az angyalok,

hanem minden női felmenője vele van.

Azok, akik már rég elmentek, mind odasereglenek,

és minden erejükkel a születés csodáját segítik.”

A.O. Esther

 

Ildikó 40 évesen azért jött el az állításra, mert nagyon szerettek volna a férjével közös gyermeket, és már több éve próbálkoztak, de sikertelenül.

Az állításból kiderült,hogy Ildikónak összesen 4 terhességmegszakítása volt korábbi partnereitől, s lelkének gyásza lehetetlenné teszi, hogy megnyíljon egy új gyermek fogadására. Az oldási folyamat során Ildikónak el kellett gyászolnia 4 meg nem született gyermekét, és búcsút kellett vennie tőlük. Nagyon megrázó és megható folyamatban, hosszú időn keresztül sírt, felszakadt benne, és távozni tudott a régi, el nem gyászolt, akadályozó érzés. Megkönnyebbült, és a folyamat erőssége, amin keresztül ment az állítás során, visszaadta a hitét, hogy esetleg teljesülhet a kívánsága.

1 év múlva megírta, hogy egészséges kislánya született.

 

Anna (36 éves) szintén arra kért oldást, hogy sikerüljön megfogannia. A családállítási folyamatból kiderült, hogy a korábbi férjére nagyon haragszik, mert a férfi többször megcsalta őt és végül el is hagyta. Ez a harag, amit Anna még mindig érzett, annak ellenére, hogy új kapcsolatában boldog és kiegyensúlyozott volt,  erős kötelék volt közte és a régi férj között. Olyannyira erős kötelék, hogy szinte kizárta a képből az új férjet, akivel gyermeket szerettek volna.

Az oldás során sikerült a volt férjétől elbúcsúznia, és így nem a harag tartotta Őt nála.

Jelenlegi férjéhez így végre képes volt teljes lelkével odafordulni. Az állítás lezárta után 3 hónap múlva érkezett tőle egy telefon, amelyben boldogan elmesélte,hogy kisbabát vár.

Régóta szeretnél gyermeket, de a tested nem engedelmeskedik? Írj nekünk!