A kártyaelemzésnél jó előre tudni, hogy mire számíthatunk, mit várjuk, mit ne.

Sokan visszariadnak a segítő kártyák használatától, mondván, “boszorkányság, kóklerség”, “jóslás, én abban nem hiszek”; “Nem akarok önbeteljesítő jóslatokat”, stb.

Az én meglátásom szerint nem a jövőt jósolják meg az általunk választott kártyalapok, hanem a tudattalanban zajló mozgatóerőkről, és egyéb háttér információkról adnak felvilágosítást.

Vagyis, csak annyira befolyásoló tényezők, amennyire a helyzetről ilyen módon szerzett plusz információ hozzájárul a döntésünkhöz. Mindig a kérdezőre van bízva, hogy az információk tudatában hogyan dönt: még, ha nehézséget jeleznek is a kártyák, dönthet úgy, hogy végigviszi a folyamatot, de már felvérteződik néhány fontos, segítő információval.

Hétköznapi kérdésekben olyannak lehet tekinteni a kártyákat, mint ahogyan például egy vállalati vezető az elemzőket, tanácsadókat, szakértői testületeket, különböző szaklapokban megjelenő információkat használja. Lehet, hogy rossz befektetésnek ígérkezik valami az információ szerint, ő viszont mégis úgy dönt, hogy kockáztat – de fontos pontosan látnia, hogy tudja, hogy mi a kockázat.

Azt is látni kell, hogy bármit is akar megvalósítani a vállalati vezető, van egy felettes döntéshozó szerv – az ő esetében a “board”, vagyis az igazgatótanács, a befektetői testület.

Egy ember esetében ez a felettes testület,  a “board”, a Lélek/Felsőbb Én terve, ami képes felülírni aktuális lehetőségeket is, ha az nem illik az eredeti küldetés irányába, bármennyire is szeretné azt megvalósítani az „ügyvezető”, vagyis, a Földön élő kis énünk.  

Többféle kártyacsomagot szoktam használni; hogy épp melyik segíti legjobban a helyzetelemzést,  azt az aktuális kérdés vagy helyzet dönti el.

Nézzük, hogyan működik egy kártyakirakás egy átlagos, hétköznapi, ingatlanvásárlási kérdésben:

Hölgy kliensem lakást keresett, saját részre. Megtetszett neki egy, ingatlanossal megnézte, belelkesült, de szeretné tudni, van-e valami mögöttes információ, amit jó, ha figyelembe vesz.

Mivel ez hétköznapi kérdés, a fizikai, anyagi létünkhöz kapcsolódik, a Lenormand Tarot kártyacsomagot választottam a kirakáshoz.

A lényeg mindig a pontosan megfogalmazott kérdés: Milyen folyamatot hoz az életembe ez a lakás? Mire figyeljek?

A kapott kirakás a KIGYÓ, HORGONY, MADARAK, EGEREK, HOLD

Már a kártyák színeiből is látszik, nem túl biztató ez a sor. A Kígyó kiszámíthatalan, olykor hátba támadó nőt, és a falban lévő csöveket egyaránt jelentheti.

‘Régi a lakás?’ – kérdeztem. – ’Egy régi villaházban van’– felelte a kliens. ‘Akkor a csővezetékeket (Kígyó) mindenképp ellenőrizni kell, lehetnek problémák, esetleg régóta fennállók’ (“le vannak horgonyozva”- Horgony).

A Madarak összevisszaságot, vitákat is jelenthetnek, ahogy egy csapat madár összevissza csivitelve röpdös.

Az Egerek a szorongást, az anyagiaktól való félelmeket jelölik (“szegény leszek, mint a templom egere?”)

A Hold pedig a változékonyságot, az érzelmek erős befolyását is jelölheti.

Mindezek fényében azt tanácsoltam a kliensemnek, hogy jól nézzen utána a tulajdonosoknak, főleg, ha több is van, hogy nincsenek-e közöttük pénzügyi vagy érzelmi természetű viták? Különösen, ha van közöttük női tulajdonos. Lehet, hogy érzelmileg ragaszkodnak a helyhez (Hold), vagy megváltoztatják az árat (szegénységtől való félelem – Egerek) vagy esetleg viták, zűrzavar van közöttük (Hold, Madarak)

Mindenesetre, nem ez látszik a legjobb befektetésnek, gondolja át, mielőtt lefoglalózza, és ha mégis emellett dönt, a felújítandó cső és egyéb rendszereket (Kígyó) mindenképpen nézesse meg.

Kliens szomorú volt, mert szerette volna a lakást, és reménykedett; nem nagyon tetszett neki a kirakás. Néhány hét elteltével a következőkről informált:

  • A lakás erősen felújítandó, sem a csövek, sem a födém tartószerkezetek nem lettek évtizedek óta felújítva, a plafont sok helyen kígyózó vasgerendák támogatják (Kígyó, Horgony – mint tartó, horgonyzó szerkezet). Ezek az első lelkes látogatáskor nem tűntek fel neki.
  • A lakás tulajdonosa három testvér, ketten hölgyek. Nagyon ragaszkodnak a lakáshoz (Hold). Mint kiderült, közülük valójában csak ketten akarják eladni a lakást, a harmadik benne szeretne lakni, de nincs pénze kifizetni a testvéreit (Kígyó, Egerek, mint szegénység).
  • Most, hogy egy vevőjelölt akadt a kliensem személyében, ismét kiújultak közöttük a beszélgetések, és az érzelmi és anyagi természetű viták (Madarak, Egerek, Hold), melyek eredményeképpen végül az is megváltoztatta eredeti álláspontját, aki meghirdette, és mégis úgy döntöttek, hogy bár meghirdették, nem akarják eladni a lakást (Hold), legalábbis nem a meghirdetett áron, hanem esetleg később, majd sokkal drágábban (Egerek, Hold).

Kliensem, látva a kígyózó födémtartó vasakat, amikre a kártyák nélkül nem figyelt volna fel, már nem bánta annyira, hogy nem tudta megvenni ezt a lakást – két hónappal később egy ennél sokkal jobb vételt talált magának, amit szintén remekül leírtak az akkor húzott kártyák. Ezt a kirakást is bemutatom majd egy későbbi elemzésben.

Szilágyi Katalin asztrológus, kártyaelemző írása

Bejelentkezés:

  • email: kati.szilagy@gmail.com
  • mobil: +36 20 385-9483