November feszültségteli, de nem nagyon súlyos hónapnak ígérkezik. Minden lefojtva működik majd, mint a pléddel letakart parázs – csak a füst száll fel.

Kivéve a hónap vége felé, amikor átmenetileg és hirtelen megemelkedik a takaró, és fellobban a tűz, parázs szikrák pattognak néhány napig, nagyjából november 22 és 26 között.

Utána megint visszatérünk egy látszólagos nyugalomba.

VISSZATEKINTÉS OKTÓBERRE

Az idei októberben voltak események, főleg a természet volt igen aktív, bár Magyarországon ebből keveset érzékeltünk:

  • Volt két 7+ erősségű földrengés az egyik Tibetben, a másik Vanuatu területén.
  • Volt rengeteg vihar és tájfun: Tajvanban a Champi tájfun, Észak-Amerikában az Isaiah és más viharok miatt keletkeztek villámárvizek.
  • Erős viharok sújtották a mediterrán és a sivatagi területeket is: Szaud-Arábia, Isztambul és Omán elázott, utóbbi területen a sivatagban helyenként 40 cm jég esett….
  • Kaliforniában a magas dagály több házat tönkretett, a vulkánok mindenhol továbbra is nagyon aktívak.

A legerősebb események azonban politikai-társadalmi jellegűek voltak, a Mars-Nap-Merkúr-Plútó különböző bolygókapcsolatai a megjósolt módon hozták a tömegeket az utcára és a vitákat a politikába:  Európa-szerte tüntetések és zavargások jellemezték az októbert, Spanyolországban, Franciaországban, Albániában, Németországban, Olaszországban és Belgiumban, sőt, Svájcban is! (a kép a zürichi demonstráció elfajulását mutatja).

Voltak változást hozó választások Szerbiában és Izraelben.

Mindegyikre jellemző, hogy főleg online szerveződtek, fiatalokból, tömegeket mozgatva  – a Vízöntő Plútó előre indult ebben a hónapban!

Ami külön érdekes, hogy a tőzsdéken egyes tech-cégek részvényei elkezdtek esni (pl. Google, Intel, Amazon, Nvidia) a hónap végén.

Magyarhonban elsősorban szóban mentek a politikai csatározások, bár több bírósági ügy is indult politikusok ellen a közpénz hűtlen kezelése vádjával.

KÉTARCÚ NOVEMBER

November jól láthatóan két részre bontódik:

A hónap elején folytatódnak még a múlt hónap végének vitái és heves eseményei, mert a Merkúr és a Mars közötti nehéz fényszög csak lassan oldódik. A Merkúr hátráló mozgásban van, és ez nehezíti a racionális megbeszéléseket és az ügyintézést is.

November 4-től azonban egy kis segítség érkezik: a Jupiter és a Vénusz kedvező fényszögbe kerül egymással. Ez jelezhet egy kis szerencsét, különösen, hogy a Vénusz saját jelében, a Mérlegben tartózkodik – igaz, hogy hátrál még néhány napig.

A november 9-i újhold is egy viszonylag békés hónapszületést ígér.

A jól, de lassan haladó (ne feledjük, a hónap elején a Merkúr még hátrafelé megy) hétköznapokban egyetlen bolygótalálkozás hoz izgalmat:  Jupiter és a Mars találkozása, ami egyre közeledik, és ettől úgy fogjuk érezni, hogy nő bennünk az aktivitás, a tettvágy. Gyakoribbak lesznek a „valaki csináljon már valamit” – kiszólások, majd, miután senki nem csinál, a feszültség nő.

Ezt a felállást töri majd meg november közepe, amikor hirtelen több égi esemény is történik:

  1. A Vénusz és a Merkúr szinte egyszerre vált irányt november 14-én, előre indulnak. Ez bepörgeti az állóvizet: az eddig „nem történik semmiből” hirtelen történések, események lesznek. Elindulnak az eladások, a szállítások; a közlekedés és az ügyintézés élhetőbb – de a hírek is a nyakunkba ömlenek majd.
  • A Mars november 15-én beéri a Jupitert, és ezzel fokozza a harci kedvet – és várhatóan a harci aktivitást is. Támadások és ellentámadások, felfokozott események várhatók tehát, különösen, hogy a Nap is belekerül e kettős fényszögébe, és ott is marad november 22-ig!

A hatalmi csatározások ideje ez, kicsiben és nagyban. Elszabadulhatnak a nem annyira pozitív főnökök hatalmaskodásai, a párkapcsolatokban az „én ezt akarom” – és a politikában is a „márpedig úgy lesz, ahogy én akarom”. Egyfajta tűzijáték-pattogásra hasonlít leginkább ez az állás, amelynek a középpontjában az óriásra fújt egók állnak.

A Nap november 22-én a Nyilas jegybe lép, ettől akár csitulhatna is a fenti tűzijátékos helyzet, de nem fog.

Ennek elsősorban az az oka, hogy a Nyilas jegy elején mindjárt szembe is kerül az Uránusszal, ami amúgy is a szikra szimbóluma. Képzeljük el, milyen, amikor egy tűzijátékraktárba „véletlenül” belekerül egy szikrázó elektromos vezeték – ezt fogjuk tapasztalni egész november végén.

A szikrák mellett váratlan természeti események, viharok, napkitörések, elektromos gikszerek is lehetnek.

A 24-én felálló telihold ebben a szikrázó hangulatban telik majd: készüljünk váratlan helyzetekre, viharokra, lázongásokra, váratlan gazdasági eseményekre, háborús szlogenekre, amit nem csitít az, hogy a Mars november 26-án már a Szűz jegybe lép – inkább a „beszólogatás”, vagy „az én megmondtam” lesz az erősebb – mindkettő inkább tüzeli a harci hangulatot.

Ezt az égi helyzetet mutatja a borítókép is (Roberto Sorin felvétele)

A jó az egészben, hogy ezek a pattogások azért nem tartanak sokáig, a tűz hamar alábbhagy, a szikrák távolabb mennek.

A Szaturnusz és a Nap között létrejövő fényszög november 26-án hűsítő hatással van, és a Jupiter és a Vénusz közötti jótékony balzsam is ismétlődik 27-én.

Tehát, ha 26-ig kibírtuk, akkor a hónap utolsó három napja ismét visszatér a nyugalmasabb vizekre, és december is lágyabb hangulatban talál majd minket.

Összefoglalva: Az aktív lázongós október után november lagymatagon indít, nyugalmas, borongós őszi hangulattal, és ez végig így lesz a hónap első felében.

November 15-től kezdődik a „mocorgás”, ami egyre erősödik, és a csúcspontját tíz nap múlva, november 24-25-én éri el. Az Erzsébet és Katalin-napok most nem az időjárásjóslásukról, hanem a szikrazuhatagról kerülnek be a köztudatba.

Háborús és gazdasági események is fokozódhatnak november közepén.

A hónap utolsó pár napja viszont már visszacsendesedik, a hullámok kisebbek lesznek – valahogy úgy, mint ahogy a vihar után is még háborog egy darabig a víz, de már kifuthatnak a hajóink.

Nehezebb napok a hónapban, amikor nem érdemes fontos találkozót, szerződést időzíteni:  november 15, 17-18 és nov. 24-25.

A HÓNAP FÉNYSZÖGE: A JUPITER-MARS EGYÜTTÁLLÁS

November közepén lesz pontos, de igazából egész hónapban él e két égitest találkozója.

A Mars az akarat, az erőhasználat és a lendület jelképe, a Jupiter pedig a fejlesztésé és növekedésé: ezt az időszakot tehát kétféleképpen élhetjük meg.

  • Ha csak az önérdek vezérel minket, senkiben nem bízunk és rövidtávú érdekeink szemüvegét viseljük, akkor bizony sok konfrontációra, harcra, konfliktusra utal.
  • Ha viszont képesek vagyunk – a Jupiter pozitív, fejlesztő hatására – túllátni önmagunkon, és váratlanul a konfrontációk helyett összefogunk egymással, akkor jóval nagyobb erőt tudunk felmutatni, és elindíthatjuk az emberiség szekerét egy békésebb, átgondoltabb, odafigyelőbb irányba.

A döntés a kezünkben van: ha arra számítunk, hogy „mások úgyis a konfliktust választják”, és ezért jelképes vagy tényleges harcokra készülünk, akkor nehéz időket jelez ez az állás. Nagy hatalmi fiaskók is lehetnek.

Ha viszont megelőlegezzük a bizalmat (szintén Jupiter), és próbálunk közös gondolatok mentén cselekedni, akkor meglepően sok változást el tudunk érni! Remélem, ezt választjuk.

Szilágyi Katalin asztrológus írása

További információ és bejelentkezés: kati.szilagy@gmail.com, +36 20 385 9483

Miben tud egy asztrológus segíteni? Személyes erőforrásaink, feladataink, kiaknázható, illetve fejlesztendő adottságaink felmérésében.  Új meglátásokat találni abban, hogy mi a dolgunk a világban. Elemezni az adott élethelyzeteket, az életünkben aktuálisan jelentkező feladatokat. Átlátni szövevényes kapcsolódásainkat másokkal, párkapcsolatban, munkahelyen.