Remélem, mindenki kipihente magát, most aztán kapaszkodjunk! 😊A lenyugvós május és a lazítós június után július felidézi ismét, amit az év első négy hónapjában tapasztalhattunk: a folyamatos, intenzív változást, időnkénti váratlan elemekkel.
Sőt. Mint azt egy korábbi előrejelzésemben írtam, július az év három legnehezebb hónapja közül az utolsó (a másik kettő a február és a március/április volt).
Emlékezetes hónapnak nézünk elébe, ezért ez a szokásosnál hosszabb és töményebb írás, több időt igényel.
VISSZATEKINTÉS JÚNIUSRA
Ez a rész most rövid: júniusban nem sok minden történt. Csak a végén, június 24-től pörögtek fel igazán az ügyek, amikor a dupla (azóta sajnos tripla) venezuelai földrengés beindította a földrengés-aktivitást: azóta is sokkal több, egyelőre közepes erősségű földrengés történt világszerte (legutóbb a Mariana-árokban).
A vulkánok is feléledtek, az indonéz Semeru, de az olasz Etna is újabb hamufelhőket és lávafolyamokat indított útjára, és a hawaii Kilauea az 50. kitörésébe kezdett bele.
A világban meg-megállásokkal, majd újraindulásokkal folytak tovább a teljesen értelmetlen és érthetetlen, erőforráspusztító háborúk a Hormuzi-szoros körül és Ukrajnában, valamint Afrikában (a legnagyobb ezek közül Szudánban).
A lazítósan telt hónap végére maradt az európai hőkupola perzselő hőmérséklete. Kaptunk tehát majdnem két hónap átmeneti pihenést, mielőtt 2026 feltehetőleg legjelentősebb hónapjába lépünk.
INTENZÍV, MOST-VAGY-SOHA JÚLIUS
Júliusra rá is kellett pihenni, ez a hónap ugyanis több szempontból az év csúcspontjának tekinthető.
Június végéig az összes lassú haladású, és nagyobb társadalmi eseményeket jelző égitest jegyváltása megtörtént, a terep előkészítve. Erről a hosszú, tudatváltozásos folyamatról egy beszélgetéssorozat is készült a Filózó Fórum Youtube-csatornánkon, ha valaki még nem látta, érdemes végignézni, mert a jelen helyzetünk megértéséhez fontos érteni a közelmúltat. Ez itt közülük a legelső.
Az emberiség előtt álló hatalmas változás elindult februárban, megharcoltuk áprilisban, és május végéig nagyjából 50-60 százalékig el is jutott. A július most erre rápakol még 30%-ot, hogy az év maradék hónapjaiban már csak a finomítás és a cizellálás legyen a dolgunk.
Vegyük sorba az eseményeket:
A hónap első napjától hátrál a Merkúr: az ügyintézés lassul, a közlekedésben fennakadások jelentkezhetnek, járatokat törölhetnek… ez egész júliusra jellemző, mert a Merkúr csak bő három hét múlva mozdul újra tovább az útján.

Ugyancsak elsejétől él az egyre közeledő Mars-Uránusz együttállás, ez éppen a „függetlenség napján”, július 4-én lesz pontos. Hatalmas, sokakat érintő égi beáramlás várható, már csak azért is, mert a két égitest együttállása a sorsot (is) jelző holdcsomópontokkal nehéz fényszögben jön létre. Nagy viharok, villámok, vagy akár egy váratlan földrengés vagy napkitörés hozhat felfordulást, de az is lehet, hogy valamilyen meghökkentő bejelentés érkezik, aminek Spielberg A leleplezés napja c. új filmje és az amerikai kongresszus által vizsgált UFÓ-akták készítették elő a terepet.
Emellett lehet ez bármilyen szakadást, szakítást, szikrát jelző esemény is, vagy váratlan villamossági hálózati történés, ami sokakat érint.
Ahogy a Mars-Uránusz együttállás – és vele az esemény – megtörténik, mindjárt belefut a Nap a Szaturnusz nehéz fényszögébe: ez bizony korlátokat, nehézségeket jelent, ami július első két hetét uralja. Ez ellen szoktunk lázadni, mondván, „de hát most megyek szabadságra” – igen, de a korlátokat visszük magunkkal, ugyanis a korlátok azt jelzik, amikor a tudatunk nem hajlandó elfogadni, beengedni a szükségszerű és kényszerű változást. Ilyenkor csap le Thor kalapácsa.
Ha már a skandinávoknál és a phantasynál tartunk, a Jupiter Oroszlánba lépésével egyfajta tisztító tűzbe, melegségbe kerültünk kollektíve. Tekintsük ezt olyan időszaknak, amikor a Trónok harca Sárkánykirálynője ráébred az erejére és a hatalmára, és elkezdi használni azt a változás érdekében. Felébredhet a Föld bolygó is.
Általában nem szoktam a Hold járását figyelembe venni az előrejelzéseknél, de most a Hold az, ami egyik jelenségtől a másikig egy folyamatos változásban összekapcsolja az égi helyzeteket.
Július 5-én megtorpan a Neptunusz, és egy hét múlva hátrálásába kezd – ami csak nagyon apró lépésekkel történik.
9-én a Vénusz az Oroszlán jegyből átlép a Szűz jegybe: jóval visszafogottabb, kevésbé költekező, és praktikus énjét mutatja meg itt – július 9-től meggondoljuk, hogy mire fizetünk be, és mennyit.
A következő csattanás 12-e körül várható, amikor elkezd beállni egy igen érdekes égi KOSÁR-mintázat az égen. Ez annyira ritka, és olyan fontos, hogy alább külön írok róla – a borítókép is erre utal: vajon mit vásárol be az emberiség?
A kosár-alakzat kialakulása egy heteken át tartó folyamat, amelynek fontos állomása, amikor 19-én a Jupiter és a Plútó szembenállása megtörténik: a földrengések mellett ez leginkább a lávafolyamatoknak kedvez: felszínre tör, ráadásul nagy mennyiségben, minden, ami eddig az árnyékban volt (remélem, nem árnyékszék-robbanással vezeti le magát ez a fényszög 😊 )
Innentől kezdve az események azt fogják felerősíteni és tovább csiszolni, amit a KOSÁRban kaptunk, egészen a hónap végéig, amikor 29-én a Nap beéri a Jupitert és így együtt állnak szemben a Plútóval és a Holddal; ezt a napot ugyanis még egy telihold is hangsúlyozza!!
Felerősíti a tudati és érzelmi változásainkat, amelyeken a későbbiekben még lesz módunk dolgozni, hiszen a munkát és felelősséget jelképező Szaturnusz a hónap utolsó napján visszafelé indul, azt üzenve nekünk, amit mi szoktunk a Mesterséges Intelligenciának: „kérlek, módosítsd még ezt a dolgot-tanulmányt-képet úgy, hogy….” Remélem, mi is olyan készségesen megtesszük, mint a gépek 😊
Összefoglalva: A július 2026 heves csúcspontja: ami ekkor történik, az hosszú évekre meghatározza majd, hogy min dolgozunk saját életünkben és kollektíven is. Nem feltétlenül félelmetes ez, inkább a gyökeres változásra való készséget fejleszti majd bennünk. A COVID kezdte, de ott még azt hittük, „vége lesz”, és nem lesz muszáj.
Július azt mondja majd: de. A változás – ami lehet nagyon pozitív is – itt és most történik.
Nehezebb napokat nem érdemes írni, mert az egész hónap embert próbáló. Ha mégis ki kell emeljek ebből néhány fontosat, akkor július 4-6, július 12, 19, 22 és 29.

MI EZ A KOSÁR, AMI OLYAN FONTOS?
Július 12-től épül fel az égen egy kosár alakzat (igazából trapéz), amelynek résztvevői mind fontos, társadalmi változásokat jelölő bolygók, amelyekhez időről időre csatlakozik egy-egy gyorsabb járású égitest, mozdulást hozva. Azért hívják kosárnak, mert leginkább egy bevásárlókosárra emlékeztet.
A kosár négy sarka mind az adott jegy 4. fokán található: az egyik a Kos jegyben álló Neptunusz, a másik az Oroszlán jegyben álló Jupiter/Nap együttállás, a harmadik a Vízöntő jegyben álló Plútó, a negyedik pedig az Ikrek jegyben álló Uránusz/Mars együttállás. Ezek egymással minden módon össze vannak kötve, és a kosárnak időnként „füle” is van, amit a Hold és a Vénusz képviselnek. Az ábrán jól látható ez a formáció.
1. Július 4-én kezdjük megpakolni a kosarat, amikor a Hold egy fényszöggel aktiválja a Mars-Uránusz együttállást. Technológiai vagy természeti esemény jöhet…
2. Utána a Neptunusz-sarokhoz csatlakozik a Hold 7-én, és elold bennünket a régitől.
3. A következő pont 11-12-e, amikor a Mars-Uránusz együttállást aktiválja ismét…
4. majd az újhold következik, amikor a Hold összeköti már a Napot és a Jupitert, vagyis beletesszük a kosárba az Újat. Ekkor már füle is van a kosárnak, a Vénusz, az öröm jelképe, visszafogottan segít a cipelésben.
5. 29-én, amikor a Hold a Plútó mellé érve szembekerül a Jupiterrel, már tele a kosár, és a kasszánál vagyunk.
Figyeljük hát, útmutatásul, hogy mi történik majd ezeken a napokon: 4,7,12,22,29.
A négy sarokpont, és a Vénusz, mint fül, erősen hangsúlyozza azt, hogy itt most egy kollektív változás zajlik, amelyben az emberiség tudata érintett. Attól függően, mit helyezett el a bevásárlókosarában, most a pénztárhoz ér, és felemelkedik – vagy fizet.
Én az emelkedésre gondolok inkább, mert az égitestek csaknem mind erőben-uralomban vannak a sarkokon.
És ezzel nemcsak én vagyok így, hiszen ez a „Kosár” nem az én találmányom. Az asztrológia iránt mélyebben érdeklődők talán már hallottak is róla, mint „Barbault Kosara”.

A XX. század csaknem száz évet élt, 1921-ben született híres francia asztrológusa, André Barbault, aki elsősorban világesemények asztrológiai hátterével és saját algoritmusa szerinti előrejelzésével foglalkozott, írt már erről a múlt században, és úgy vélte, ez az emberiség Nagy Fordulópontja lesz, amikor kialakul az égen ez a felállás, egy új helyzet kezdete.
Márpedig korábban is jól látott előre dolgokat, például a Szovjetunió összeomlását és az „emberiség nagy járványát” 2020-ban évtizedekkel korábban előre jelezte …Barbault szerint ez a kosár „az emberiség új korszakát” hozza el.
Így legyen!
Szilágyi Katalin asztrológus írása
További információ és bejelentkezés: kati.szilagy@gmail.com, +36 20 385 9483
Miben tud egy asztrológus segíteni? Személyes erőforrásaink, feladataink, kiaknázható, illetve fejlesztendő adottságaink felmérésében. Új meglátásokat találni abban, hogy mi a dolgunk a világban. Elemezni az adott élethelyzeteket, az életünkben aktuálisan jelentkező feladatokat. Átlátni szövevényes kapcsolódásainkat másokkal, párkapcsolatban, munkahelyen.