Készüljünk lelkiekben – az év feltehetően legnehezebb hónapja vár ránk februárban.
A január sem volt lazítós, de a februári égi állások hatalmas fordulatot jeleznek, egy új világkorszak indulását.
Huhhh …. Nagyon elindult ez az év, és február még kaotikusabbnak ígérkezik!
VISSZATEKINTÉS JANUÁRRA
Januárban fel-, és bepörögtünk, különösen a hónap második felében.
Szembesültünk – és ha valaki magától nem akart, a davosi csúcstalálkozón a kanadai miniszterelnök szembesítette – azzal, hogy a régi világrendnek vége, és fel kell készülnünk egy újra, új tárgyalásokkal, új szövetségekkel.
Az erőpolitika és a „mindent szabad” láthatóan átvette az irányítást.
Csak felsorolás-szerűen:
- Az USA beavatkozott Venezuelában, elrabolta és saját bírósága elé állította a korrupt venezuelai elnököt; elvileg „rendet tett”, valójában azonban a venezuelai olajtankereket lefoglalta, és egyezkedik a venezuelai olajkészletek tulajdonlása felett
- Az amerikai elnök bejelentette, hogy Grönland „könnyebb vagy nehezebb úton” az övék lesz. A felháborodás miatt ezt később finomította, „csak” az ásványkincseket szeretné kibányászni.
- Az Európai Unió vezetése csak néz, saját szövetségese (NATO) által kapott ultimátumot, és egyben felszólítást arra, hogy a határait egyedül kell megvédje. Jelenleg megpróbálja feldolgozni ezt a gyomrost.
- A „békepárti” oroszok folyamatosan bombázzák és lövik Kijevet és Ukrajnát, egyre több a civil áldozat, a háborúban eddig mindkét oldalon több, mint KÉTMILLIÓ ember vesztette életét.
- Iránban forradalom és egyben megtorlóakciók is zajlanak egyszerre, több tízezer tiltakozó halálával. A vallásos rezsim inog. Az USA itt is beavatkozást és háborút ígér, errefelé terelgeti harci repülőit és anyahajóit.
- Az atomhatalom Pakisztánban kiürítettek területeket, ahol „harci csapások várhatók”.
- A politikai megosztottság olyan erős az Egyesült Államokban, hogy speciális egységek civileket lőnek agyon, polgárháború előtti helyzet uralkodik.
- Magyarországon is olyan erős, hogy van olyan honfitársunk, aki politikai nézeteitől és saját elkeseredett fájdalmaitól elvakulva baltával támad az ellentétes nézeteket valló politikai aktivistákra.

A természet sem bánt kesztyűs kézzel velünk: a globális felmelegedés most szélsőséges időjárással bombázza a Földet mindenhol.
- Európát hosszú havazás, jég és extrém hideg bénította hetekig. Miután itt egy kicsit enyhült, a hideg az Egyesült Államok keleti és központi államaira és Kanadára csapott le, ahol mínusz 50 fokot is mértek, és több, mint fél méter hó esett két nap alatt. Az extrém hideg miatt több helyen leszakadtak a villanyvezetékek, és áram (fűtés) nélkül maradtak egész régiók.
- Ezzel szemben Ausztráliában olyan erős a hőhullám, hogy a plusz 50 C fokot is elérték.
- Európát az extrém hideg után nagy viharok sújtják, Portugáliában áradásokat, Szicíliában és az Egyesült Királyságban földcsuszamlásokat okozva. Angliában a tengerparti részeket, Szicíliában egy egész várost fenyeget a leomlás. Mindeközben Olaszországban a Campi Flegrei vulkán is nyugtalankodik, helyenként a Nápolyi-öböl vizét itt-ott felforralja.
- Rengeteg vulkán aktív, a hawaii Kiluaea 41. kitörése 500 m magas lávaszökőkúttal járt. Majdnem kétszer olyan magasra spriccelt a láva, mint amilyen magas Budapest jelenleg legmagasabb épülete, a MOL-torony.
- A háború által sújtott Ukrajnában, és a vele szomszédos Moldovában és Romániában is összeomlott egy időre az áramszolgáltatás.
Jelenleg tehát itt állunk: a természet, az emberek, a hangulat, a politika fortyogó hadszíntérré vált.
Lehet ezt még fokozni?
Lehet. A crescendo tovább erősödik.

KORSZAKVÁLTÓ FEBRUÁR
2026 februárjára valószínűleg visszamenőleg is emlékezni fogunk. Bár az égitestek többsége a Vízöntő jegyben gyülekezik, a KOS jegy energiája is egyre élesebben megszólítódik azáltal, hogy lassú járású, óriás bolygók léptek-lépnek ebbe a jegybe.

A január végi intenzív csúcsot jelző Mars-Plútó együttállás már nem pontos, de még tart – február legelső napján lesz az Oroszlán telihold, amely eleve feszült időszak, de a Hold járása így, szemből, ismét összehozza a Vízöntőben járó égitestek energiáját.
A Hold tehát nemcsak a Nappal, hanem a Plútóval, a Marssal, a Vénusszal és a Merkúrral is szembekerül, és ez a helyzet több napon át fennmarad majd.
Sőt, még aktivizálódik is: a Merkúr, majd a Vénusz is feszült fényszögbe kerül az Uránusszal, ami mindennek kedvez, ami szakítás, felrúgás, hasadás, repedés, váratlan érzelmi bomba.
Különösen azért erős ez a fényszög, mert az Uránusz hátráló mozgása 5-én megáll, és 7-én az óriásbolygó előre indul – az ilyen megtorpanó-irányváltó időszakok mindig alkalmasak váratlan, nagyobb események kiváltására.
Olyan helyzet ez, amikor bárki, bármivel lángot gyújthat egy szobában, ahol már szivárog a gáz.
14-én tovább növeli az egós késztetéseket, hogy a Szaturnusz ismét belép a KOS jegyébe, és ezúttal ott is marad néhány évig.
A saját törvények, a saját határok, a saját akarat felerősödik, kicsiben is és nagyban is.
Kétéveskori dackorszak-kitöréseket láthatunk majd felnőtt emberektől, akár világvezetőktől is.
Ez a jegyváltás mindannyiunkat érint, de a Kos-Mérleg tengelyben érdekelteket még erősebben, vagyis azokat, akiknek Napjuk, Aszcendensük, Holdjuk a Kos vagy a Mérleg jegyben van.
Anglia, Németország és Japán például a KOS jegybe, Kína a Mérleg jegybe tartozik… Japán nem áll messze a pénzügyi összeomlástól, Angliában összeomlásközelben az autóipar. Kínában letartóztatták a kínai hadsereg vezérkarát…
Február 16-án a Vízöntő Nap is feszült fényszögbe, kvadrátba kerül az Uránusszal, ami a diplomáciai kapcsolatok további romlását hozhatja magával.
Február 17-én, éppen, mielőtt a Nap a Halak jegybe lépne, feláll a VÍZÖNTŐ újhold is, amit oldalról piszkál az erőteljes változtató, kiugró, uránuszi energia.
Ez a kínai újév ideje is, ami azt jelenti, hogy Kína számára február utolsó tíz napja már a Tűz Ló évének energiáját hordozza.
A fokozhatatlant fokozza ezután február 20-a, amikor a Szaturnusz és a Neptunusz együtt állnak a Kos jegy leges-legelején. Ez akkora változást és energiát hordoz, hogy erről majd külön írásban írok, és egy video is készül róla, amit a Filózó Fórum Youtube-csatornán nézhettek majd meg.
Minden bizonnyal óriási eseményt jelöl ez a korszakváltó együttállás, amit egy hét múlva, 27-én követ majd az, hogy a Mars is szakítópróbába kerül az Uránusszal, a Merkúr pedig megáll, és visszafelé indul: valószínűleg a nagy esemény utáni feldolgozó időszakot jelöli mindez.
Összefoglalva: Február feszülten indul és egyre feszültebb lesz. A feszültségek szakadásokat, repedéseket, összetűzéseket okozhatnak. A hónap legintenzívebb szakasza a második fele, február 14 és 28 között.
Igazából ezekben az állásokban most nem érdemes fontos szerződéseket, tárgyalásokat időzíteni, ha nem muszáj. Ha muszáj, akkor inkább a hónap legelején, illetve 8 és 13-a között tegyük ezt… a hónap nagy részében inkább figyeljünk, kezeljük saját indulatainkat és nézzük meg, hová lendítenek bennünket a határozott események.
FEBRUÁRBAN ÁTLÉPJÜK AZ ÚJ KÜSZÖBÉT
Azzal, hogy a Szaturnusz is belép a Kos jegybe, követve a Neptunuszt, a többi égitest pedig jórészt a Vízöntő jegyben halad, nagyon elszabadulhatnak az akaratok, ami mindenképpen kaotikussá teszi a hónapot.
Szinte minden erről szól – az akaratról.
Az erőteljes energiákban egyben dönthetünk: önmagunkat autentikusan képviseljük, vagy dühödten reagálunk? Kollektív militáns időkben a saját akaraterőnket érdemes acélozni; ám nagyon kell figyelni arra, hogy milyen jelszavak alatt.
Az építés energiáját képviseljük, vagy a rombolást?
Vajon a lelkünk szólal meg, és autentikusan, határozottan, de békésen képviseljük végre saját elképzeléseinket, vagy hagyjuk, hogy manipulatív módon nyomogassák a fájó gombjainkat, és így a feldolgozatlan fájdalom szólal majd meg bennünk?
Hibást keresünk vagy felelősséget vállalunk?
A fenti kérdésekre adott válaszaink döntik majd el, hogyan éljük meg az eseményeket: szorongva, vagy lehetőségként?
Az emberiségből a támogató, a bátor, az építő maszkulin energia árad ki — vagy az ítélkezés, a harag és a bosszúállás gyűlöletcsapdájába kerülünk?
Mennyire tudjuk az egónkat szabályozni? Ebben a hónapban minden olyan módszer, amellyel az akaraterő szabályozható, nagyon sokat segíthet nekünk (például meditáció, harcművészetek, csikung stb)
Mit tartogat számunkra a természet? Hol lesz földrengés, repedés, szakadás, omlás, összeomlás?

A Vízöntő újholddal nemcsak a kínai Tűz Ló tüzes-energikus éve indul, hanem egyben egy gyűrűs napfogyatkozás is lesz. Leginkább az Antakrtisz területéről látható majd, de kis mértékben érinti Argentina és Chile, valamint Afrikában Mozambik és Madagaszkár egyes vidékeit is – ez most azért lényeges, mert az érintett helyeknek fontos szerepük lehet a változásban.
Február tehát választóvíz lesz, amelynek során végleg búcsút mondunk a régi felállásnak és indul az új.
Szorongás és manipulálhatóság HELYETT erőt, acélos akaratot, békés önképviseletet, józan mértéket, égi törvényeket mindannyiunknak!
Cover photo credit Jamie Street/Unsplash
Szilágyi Katalin asztrológus írása
További információ és bejelentkezés: kati.szilagy@gmail.com, +36 20 385 9483
Miben tud egy asztrológus segíteni? Személyes erőforrásaink, feladataink, kiaknázható, illetve fejlesztendő adottságaink felmérésében. Új meglátásokat találni abban, hogy mi a dolgunk a világban. Elemezni az adott élethelyzeteket, az életünkben aktuálisan jelentkező feladatokat. Átlátni szövevényes kapcsolódásainkat másokkal, párkapcsolatban, munkahelyen.