Március közepe zűrzavaros, átláthatatlan és forrongó időszakot hoz. 20-án új asztrológiai év indul: a MARS éve. Két lassú égitest is jegyet vált, új időszak kezdődik

Februárban a „zöld üstökös” már jelezte, hogy nem lesz egyszerű időszak az elkövetkező. A hideg mellett a török földrengés lett a vezető hír – és a föld szimbolikusan néha azóta is megremeg itt-ott, jelezve, hogy a föld is készen áll a változásokra. Idén márciusban sem fogunk unatkozni. Ez most egy hosszabb írás lesz, hiszen márciusban mindig egy új asztrológiai év is indul, erről is szól, és a márciusi események is eltérnek majd az átlagostól.  Lényeg, hogy március első tíz napja után fokozatosan egyre több lesz körülöttünk a zűrzavar, a ködösítés, a hazugság és a becsapás, valamint az ezekből fakadó indulatok. Március 20-a után letisztul egy kicsit a kép, lendületet kapunk új dolgok elindításához.

MÁRCIUSBAN NEM FOGUNK UNATKOZNI

A hónap kettős helyzettel indít, mindkettő 2-án lesz pontos: az egyik a Vénusz és a Jupiter együttállása (amelynek közeledését sok nap óta figyelhetjük a kora esti égen), ez kifejezetten pozitív, enyhítő, örömteli hatást jelez. A másik a Merkúr és a Szaturnusz együttállása, ami viszont az ügyek, dolgok, helyzetek és kommunikáció elakadását jelöli. Ez két ellentétes jelzés – fogjuk fel úgy, hogy ha szembesülünk is a megakasztó hatásokkal, a Vénusz-Jupiter együttállásának köszönhetően a végén minden jóra fordulhat.

A Merkúr-Szaturnusz együttállása ugyanakkor jelezhet elhidegülő kommunikációt (megfigyelhető a nagypolitikában), közlekedési és telekommunikációs akadályoztatásokat, de azt is, hogy egy várva várt postai csomag nem akar megérkezni. A Vénusz és a Jupiter együttállása a KOS jegyében viszont kedves, barátságos érzéseket, heves érzelmeket, gyors randikat, és gyors melegedést is jelölhet.

A zűrzavar és a káosz a közlekedésben is megjelenhet március közepén

Március első hete, vagy mondhatjuk, első egyharmada az ügyintézési nehézségek ellenére viszonylag kellemesen telik. A 7-én létrejövő telihold, mint mindig, hoz egy kis feszültséget; ezt most kiemeli az is, hogy a Szaturnusz, több év után, jegyet vált, és átlép a HALAK jegyébe ezen a napon.

Ez egy nagyon fontos jegyváltás, jelzi, hogy az események az újító ideológiából a társadalom és az emberek felé fordulnak, most ez lesz a lényeg.

A Szaturnusz sokat sejtető jegyváltása után még van pár kellemes nap, amíg elindulnak a társadalmi események, nagyjából március 11-től folyamatosan, egészen az új asztrológiai év kezdetéig, vagyis március 20-ig, zajlik körülöttünk a hajcihő.

Március közepe várhatóan egy hatalmas csalódást hoz az életünkbe: hazugságok derülhetnek ki, átverések és megvezetések történnek, kicsiben és nagyban. Gázzal, olajjal, vegyi anyagokkal, füsttel kapcsolatos problémák jelentkezhetnek, a kommunikáció minden szinten teljesen szétcsúszik. Ködösítésekkel próbálják világszerte leplezni a becsapásokat, de mindez igen ingerültté teszi az emberekt.

A Nap, a Merkúr és a Neptunusz együttállása jelzi a kommunikáció szétesését, a Mars a fenti bolygókra vetett nehéz fényszöge pedig az indulatot, amit ez kivált. Egyre növekvő hazugságcunami indul az útjára, a tájékozódás, informálódás nehézzé válik. Csak a belső csatornánkra, az égiekkel való saját kapcsolatunkra hagyatkozhatunk: mindig azt kövessük, amit a szívünk súg, a gondolataink most félrevisznek bennünket.

A természetben ez az állás áradásokat, erős esőzéseket, földcsuszamlásokat jelezhet.

Mivel nálunk ez az égi állás éppen a nemzeti ünnepünkkel, március 15-vel esik egybe, a politikában is heves kommunikációs csaták, csúsztatások várhatók. Ez nem az az égi helyzet, amiben tisztán tudunk látni, ezért mindenki a saját meggyőződéseit igyekszik majd képviselni, akár az igazságok elferdítésével, akár meghamisításával is.

A helyzetet remekül illusztrálja, zenéjében és szövegében is, a Moby Dick 1990-ben!!! írt nótája, Káosz és zűrzavar címmel… vajon a jövőbe láttak?   https://www.youtube.com/watch?v=FDjxTEPFWxg

Március 12 és 21-e között senkinek ne higgyünk el semmit, még talán saját magunknak sem 😊, nem látunk tisztán.

Március 20-án azután egy radikális fordulat kezdődik, először a Merkúr, majd 20-án a Nap is a KOS jegyébe lép, és 21-én a Hold is csatlakozik hozzájuk, létrejön a KOS újhold: egy új, frissebb időszak kezdődik. Az új időszakot hangsúlyozza az is, hogy március 23-án a PLÚTÓ átmenetileg elhagyja a BAK jegyét és átlép a VÍZÖNTŐ jegyébe.

Ez minden kétséget kizáróan hoz majd magával eseményeket „mutatóba”, hogy miről fog majd szólni az a 21 éves időszak, amikor a Plútó a Vízöntőben jár. Alapvető társadalmi és technológiai átalakulásokra számíthatunk, ennek beharangozása lesz ez a márciusi próbaidőszak (azért próba, mert a Plútó csak két és fél hónapig lesz most a Vízöntőben, utána egy időre visszahátrál a BAK jegyébe).

Amikor 15 évvel ezelőtt a Plútó a Bak jegyébe lépett, akkor is így tett: 2008 januárban lépett be oda először, hozott azonnal egy tőzsdei összeomlást magával „jelzésnek”, ez volt az ún. Fekete Hétfő. Utána mindenki reménykedett, hogy minden „helyrejön”, a Plútó visszahátrált a Nyilasba, majd a szeptemberi előre indulásával elhozta a teljes hitelezési rendszer csődjét és a gazdasági válság mélyülését egy újabb világméretű összeomlással.

Ilyesmi a mostani jegyváltásánál is lehetséges: a megvezetés, hitegetés és az ezzel kapcsolatos erős történések érinthetik a bizonytalan lábakon álló bank-, és tőzsderendszert is március közepén. Kiderülhetnek dolgok, ugyanúgy, ahogy 2008-ban is kiderültek. A teljes pénzügyi rendszer változik valószínűleg egy éven belül.

Ettől függetlenül, mielőtt mindenki azonnal a szívéhez kapna, a Vízöntő jegy már nem a pénzügyekről szól, hanem a társadalomról, tehát ha lesznek is pénzügyi események, azok inkább a társadalmi átalakulásokat fogják segíteni.

A hónap végén a Mars is jegyet vált, végre elhagyja az IKREK jegyét, ahol az erőszakos, harcias kommunikációt képviselte; a Rák jegyébe lépve talán egy kicsit lehűl, ami nem árt a kedélyeknek. A Szaturnusszal alkotott trigonja is felelősségre szorítja.

Összefoglalva: március nem lesz könnyű hónap. Az elején jól tudunk ügyeket intézni, nagyjából március 2 és 10 között, utána azonban nagy felfordulás válható, tisztánlátás nélkül, egészen az asztrológiai újévig. Erre az időszakra ne időzítsünk szerződéskötéseket, tárgyalásokat, ha lehet, utazásokat sem.

Március 21. után egy kicsit letisztul a kép, de a változtató harci lendület fennmarad, különösen a Plútó jegyváltásával, útnak indulnak a társadalmi változások.

Március 23-tól ideje van minden Újnak, ekkorra időzítsük az indulásokat, terveket. Mindenkinél az egyéni horoszkópjának megfelelő területen kezdődnek majd az új dolgok.

MÁRCIUS 20-ÁN INDUL AZ ÚJ ASZTROLÓGIAI ÉV: A MARS ÉVE

Mivel az asztrológiai évkezdet nem január 1-vel indul, hanem a tavaszi nap-éj egyenlőség idejével, amikor a Nap a Kos jegyébe lép, ezért a márciusi előrejelzésben mindig kap egy kis részt az előretekintés az előttünk álló évre. Minden évnek van egy meghatározó energiája, amelyet egy-egy égitest jelez, a káldeusi bolygósorrendnek megfelelően.

Az előző év, amit most márciusban zárunk, a JUPITER éve volt: a COVID-lezárás után nyitást, kellemesebb dolgokat hozott, igaz, áradatokat is (háborús menekültek áradatát, például).

Egy évvel ezelőtt ezt írtam:

„Kapunk egy kis haladékot, hogy minél előbb megtaláljuk a hangot másokkal, és minél inkább hajlandóak legyünk elvégezni önmagunkban a munkát, ami szükséges a továbblépéshez – kezelni saját haragunkat, indulatainkat, helyére tenni a bennünk lévő vádaskodót. ….

Könnyebb évnek ígérkezik a 2022 márciusával induló, mint az előző kettő. De egyben döntéshozó, és vízválasztó év is: elindul-e az emberiség a szellemiség felé, tudatossá válik-e isteni eredetére és arra, hogy elsősorban spirituális lény, és csak másodsorban anyagi?

Ha igen, akkor nagy politikai, ideológiai változások lesznek, lehetnek ebben az évben, melyek az összefogást, a másokon való segítést, és a befogadást támogatják, ennek megfelelően részesítve mindenkit a bőségben.

Ha nem, akkor bennemaradunk a konfliktusokban, melyeket értelmetlen jogi csűrés-csavarással igyekszünk megoldani, de azt tapasztaljuk, hogy nem lehet. Akkor erősödni fog a fennhéjázás az egyes nemzetek között (egyelőre szóban), hatalmas gazdagodások lesznek mások kárára, miközben a károsultak hibáztatása zajlik továbbra is.”

Azért idéztem ilyen hosszan, hogy átgondolhassuk: vajon megvalósultak-e a pozitív irányok?

2023 ugyanis a MARS éve lesz, a lendület és az erőgyakorlás, a tevékenység éve. Nem mindegy tehát, milyen irányban fogjuk ezt gyakorolni: egymással összefogva, a jobbítási teendők érdekében, vagy egymás ellenében, háborúskodásban?

Az új technolódia mindenhol megjelenik: a Boston Dynamics robotkutyája részt vesz a katonai fejlesztésekben (The Times)

Ez igazából már eldőlt: a MARS évének első néhány hónapjában látni fogjuk, milyen irányban dőlt el. Vajon kiterjed a háború? Vagy inkább átrendezzük a világot?

Az biztos, hogy az utóbbi fél év „toporgásának”, amit a Mars-Neptunusz kvadrát jelzett az égen, vége van. Erőink, kollektív szinten, március 20-a után megnőnek, és használni is fogjuk azokat.

Ezért nagyon fontos, hogy milyen felfogásból indulunk neki ennek az évnek.

Az évnek várhatóan két témája lesz, a Plútó és a Szaturnusz jegyváltása jelzik ezeket:

Az egyik: felébredés egy társadalmi téveszméből, a „magadnak kell kikaparni a gesztenyét” téveszméjéből. Az elkülönültség illúziójából. Ráébredünk, sokféle módon, hogy sorsunk egymástól (is) függ, nem csak magunk vagyunk. (Szaturnusz a Halakban)

A másik: a technológia felfokozott gyorsulása az iparban, energiaiparban; esetleg újfajta energiahordozók megjelenése, ami radikálisan átalakíthatja a gazdaságot (ez nem történik meg azonnal, de elindulhat) (Plútó a Vízöntőben)

Ezekre fordíthatjuk a MARS évének radikális energiáit. Vajon kell ezekhez háború? Akár a társadalmi átalakuláshoz, akár a technológiához? Ez néhány hónapon belül kiderül.

A mindennapok szempontjából azonban a lényeg:

Aki eddig úgy érezte, hogy jobbító szándékai ellenére egy helyben totyorog, gúzsba van kötve, és semmi nem indul el, a MARS évében megélheti a változást, és hasznosíthatja mindazokat az energiákat, amelyek az előző, tétlenségnek és várakozásnak tűnő években felhalmozódtak benne. Megtalálja a társakat is ehhez az új, lendületes tevékenységhez. Olyan érzés ez, mint amikor a lóversenyen a lovak előtt végre megnyílik a kapu, és megkezdhetik a rohanást. Ahogy az alábbi felvétel címe is mondja, minden verseny a kapunyitással indul, ilyen érzés lesz: https://youtube.com/clip/UgkxZ3SAuGia_Zz6S4FJU4Huf8UQumUIi5Av

Cover photo credit Chaos by Daniele Levis Pelusi

Szilágyi Katalin asztrológus írása

Miben tud egy asztrológus segíteni? Személyes erőforrásaink, feladataink, kiaknázható, illetve fejlesztendő adottságaink felmérésében.  Új meglátásokat találni abban, hogy mi a dolgunk a világban. Elemezni az adott élethelyzeteket, az életünkben aktuálisan jelentkező feladatokat. Átlátni szövevényes kapcsolódásainkat másokkal, párkapcsolatban, munkahelyen.

További információ és bejelentkezés: kati.szilagy@gmail.com, +36 20 385 9483