A műkorcsolyában azt az elkerített  részt, ahol a versenyzők az eredmények kiírását várják, „lihegőnek” hívják. A június ilyen „lihegő” lesz a május után. A május sok szempontból ledarált minket – természetesen az egyéni horoszkópoknak megfelelően – június ennél jóval lazább energiákat ígér. A májusi nehéz állások június 4-ig még kitartanak, de a teliholdtól kezdve határozott javulásra számíthatunk. Érdemes kihasználni, pihenni, nyaralni, utazni! Lihegjük ki magunkat, a változások zajlanak tovább. Lassan talán együtt haladunk majd velük, és nem ellenük dolgozunk.

PIHEGÉS-LIHEGÉS, PÖRGÉS, SIMÁBB ÜGYEK

Május nagyon nehéz hónap volt. Lehúzó, megrekedt, dühös, robbanó és forró, tele „utcai harcokkal”, a szó átvitt értelmében – bár bizonyos helyszíneken a szó szoros értelmében is ☹ Ebben még az is kifáradt, akit maguk az állások nem annyira érintettek. De a szilárd kereszt jegyei (Bikák, Oroszlánok, Skorpiók, Vízöntők – és itt most nem csak a Nap jegye számít, hanem sok más égitest is) – igazi próbákat élhettek át.

Június az első néhány nap után sokkal könnyebb és lazább energiákat ígér. Ha kórházi hasonlattal élnék, olyan, mint amikor az intenzív osztályról lekerülnénk a „sima” osztályra, ahol már rajtunk lehet a saját hálóingünk, nem lógnak csövek mindenhol és mozogni is sokkal jobban tudunk.

Az első néhány nap, egészen a 4-én felálló teliholdig, még igazából májushoz tartozik. Balesetveszélyes néhány nap ez, mert a Hold még összeköti a korábbi nehéz égi állásokat, ráadásul a Merkúr is június 4-én áll együtt az Uránusszal. Ez közlekedési meglepetéseket jelöl, úgyhogy ekkor mindenki óvatosan vezessen, illetve hacsak lehet, ne ezen a napon induljon hosszabb útnak.

A következő hét azonban már az oldódás jegyében telik. Ha lesz is valamiféle csetepaté, az inkább érzelmi jellegű lesz: a Vénusz ugyanis 6-án átlép az Oroszlán jegyébe, és ott szembekerül a Pltútóval, ez szélsőséges érzelmi reakciókat ígér. Persze, el lehet képzelni szélsőségesen intenzív, szenvedélyes szerelmet is! A Merkúr-Uránusz együttállás ugyan a hírközlésben és a közlekedésben hozhat furcsa, váratlan eseményeket, de váratlan pozitív meglepetéseket is – lehet, hogy épp ezen a napon fúj valakit életünkbe a szél, aki segítséget, támogatást, vagy éppen párkapcsolatot jelent…

Előfordulhat, hogy a nagy szelekkel-viharokkal megjelenik egy segítő személy az életünkben, mint ahogy Mary Poppins is mindig a keleti széllel érkezett

Figyeljük tehát az új ismeretségeket június 4 és 12 között, amikor a Merkúr jegyváltása történik, és belép a számára otthonos Ikrek jegyébe. Sok-sok program, megbeszélés, akár szerződés, vagy ügyintézés is meglódulhat június közepén! Az Ikrekben száguld a Merkúr.

Az újhold körüli időben (június 14 és 21 közötti egy hétben) egy kicsit ugyan megállítódik ez a rohanás, mert a Merkúr belefut a Szaturnusz kvadrátjába, és a Nap is nehéz fényszögbe kerül a Neptunusszal. Ez elbizonytalanító megéléseket hozhat: olyasmik történhetnek, hogy elindulunk egy úton, ahol hirtelen akadály lép fel (Merkúr-Szaturnusz kvadrát), és ettől elbizonytalanodunk, hogy biztos ez a jó út? (Nap-Neptunusz kvadrát). Ez azonban kioldódik akkor, amikor a Nap átlép a Rák jegyébe június 21-én.

Tehát, ha iskolai szünetben nyaralni megyünk, javasolható, hogy ne 14-15-én induljunk, hanem várjunk vele egy hetet, 20-a után már lehet indulni.

Amíg a Neptunusz otthonában, a Halak jegyében jár, több egy kicsit az eső, vagy a csapadékkal kapcsolatos probléma (túl sok van, túl kevés van, túl hirtelen van stb.)

Ilyen csapadékproblémás napok is lehetnek ebben a hónapban június közepe táján (14-21-ig).

Érdemes a szabadság nagyobbik részét a nyári napforduló utánra időzíteni.

Még lesz egy nehezebb állás június 26-án, amikor a Mars az Uránusszal, a Merkúr pedig a Neptunusszal találkozik egy nehéz fényszögben – gyaníthatóan ez inkább természeti eseményt, vagy teljesen félrement kommunikációt jelez. A világban ez megjelenhet egy nagy, égzengéses viharban (Mars-Uránusz),  hatalmas esőben (Merkúr-Neptunusz), vagy például egy olyan helyzetben, hogy a szálláshelyen elkeverték a foglalást (Merkúr-Neptunusz), és most váratlanul azzal szembesülünk a helyszínen, hogy nincs helyünk, mást kell gyorsan keresnünk (Mars-Uránusz). Tehát, ha június 26-a körül nyaralást tervez valaki, mindenképp ellenőrizze le a szállást és az időjárásjelentést is.

Összességében június sokkal, de sokkal kellemesebb hónapnak ígérkezik, mint a májusi utcai harcaink.

Akik párkapcsolatra vágynak, azoknak külön kiemelhető a június eleji felpörgés, és szenvedélyes érzelmek, valamint június 22 – ezen a napon ugyanis a Hold összeköti a Mars és a Vénusz együttállását. Ez minden bizonnyal az égen is látható lesz, hogy a Hold, a Vénusz és a Mars együtt ragyog – energiában pedig ez áramló érzelmeket, mély megélést, szeretetteli és szenvedélyes érzéseket hoz magával. Érdemes kihasználni!

A júniusi kellemességben külön kellemes napok 06.11,12,19,22

Nehezebb napok, amikor közlekedésre és egymásra, kimondott szavainkra különösen figyeljünk: június 1-4, június 15-19, június 25-26.  

BEFEJEZETLEN RENDSZERVÁLTOZÁS

Nem, ez a rész sem politikáról szól!

Hanem a Plútóról. A Plútó május 1-e óta hátrál a Vízöntő jegyében. Bekukkantott ide két hónapra, hogy megmutassa, mi várható majd jövőre, amikor végleg átmegy. Láthattunk is egy-két érdekes hírt a mesterséges intelligenciáról, illetve – érdekes módon nem kapott nagyobb figyelmet – egy levegőből kinyerhető energiára vonatkozóan is! Természetesen még kísérleti stádiumban van. De a Vízöntő vadonatúj technológiái már itt állnak, várakoznak a küszöbön.

Június 12-én azonban a Plútó még majdnem egy évre visszavonul a Bak jegyébe, ahol befejezi a nagy rendszerek teljes lerombolását, átalakítását.

Milyen nagy rendszerek? Oktatási rendszerek, egészségügyi rendszerek, pénzügyi rendszerek, nyugdíjrendszerek stb., az egész világon – Magyarországon is.

Az oktatási rendszerről mindannyian tudjuk, hogy fenntarthatatlan, és ez most ebben a néhány hónapban teljesen egyértelmű lesz. Van olyan tanári szak idén (fizikatanár), amelyre nulla jelentkező van! Ebben a rendszerben nem lehet majd a gyerekek nevelését végezni – ezt a Plútó is jelzi. Újat kell kitaláljunk, olyat, ami a gyerekek természetes kíváncsiságára és kreativitására épít – ez a jelenlegi inkább gépekre van kitalálva, akár a gyerek oldalát, akár a tanár oldalát nézzük. Ezért is tarthatatlan.

Az egészségügyi rendszerről még távolról azt hisszük, hogy működik, ám ha bármilyen egészségügyi problémánk van, már egyértelmű, hogy akadozik, hogy az ellátást végzők túlterheltek, a rendszer nem működik. Ez is teljesen egyértelmű lesz ebben a néhány hónapban.

A pénzügyi rendszerről nem sokat hallunk, de azt igen, hogy a „hitelezések visszaestek”. Az emberek bizalma a pénzben, és a pénzintézetekben megingott. Az infláció a megtakarításokat jelentősen csökkentette…a pénzintézetek áttérnek az online ügyintézésre, a bankfiókok sorra megszűnnek. Mindennek megkoronázása lesz majd, amikor a virtuális pénz teljes valóság lesz, és a jegybankok is megkezdik a kriptovaluták kibocsájtását. A pénzintézetek erősen változni fognak, ami a nyugdíjrendszereket és a nyugdíj befektetéseket is érinteni fogja.

A régi rendszerekről tehát az elkövetkező egy évben kiderül, hogy jelen formájukban nem működnek. Igazából már régebben megszűntek (2008 óta, amikor a Plútó a Bak jegybe lépett, ezek leépítése zajlik), csak a tehetetlenség viszi még tovább a rendszereket. De, ha jól körülnézünk, minden rendszer mellett már megjelennek az új csírái.

  • A hagyományos orvoslás mellett meg-megjelenik a holisztikus gyógyítás.
  • A hagyományos, tantermi oktatás mellett a kis csoportok együttműködése, alternatív oktatási helyszínek, ahol például diákok egymást is tanítják.
  • Az energiarendszereknél a fosszilis alapú energiahordozók visszaszorulása látható – hogy minek a javára, az majd kiderül ebben az évben.

Izgalmasan változó időket élünk, az emberiség nagy tudati ugrását, ami a régi rendszerekben nem kivitelezhető.

Segítsük az új születését! Sosem volt igaz a „bezzeg az én időmben minden jobb volt”, ezt csak a változni nem akaró énünk bizonygatja. Az élet változásokból áll. Hiába mondogatja a hernyó, hogy bezzeg az ő idejében minden jobb volt, mikor araszolva haladt az ágon – a pillangó létezését el sem tudja képzelni!

A hernyó el sem tudja képzelni, hogy lehet az ő létezésénél szabadabb életforma – a pillangó. A változás pozitív hatását csak visszamenőleg, távlatokban láthatjuk

A világ fejlődik…és benne mi magunk is. A most éppen lebontandó mintákat, a területeket, amin dolgoznunk kell,  a horoszkópunkban az jelöli, ahová a Bak-Vízöntő jegyhatár esik.

Szilágyi Katalin asztrológus írása

Cover photo credit Massimo Sartirana

Ha érdekel a saját horoszkópod, további információ és bejelentkezés: kati.szilagy@gmail.com, +36 20 385 9483

Miben tud egy asztrológus segíteni? Személyes erőforrásaink, feladataink, kiaknázható, illetve fejlesztendő adottságaink felmérésében.  Új meglátásokat találni abban, hogy mi a dolgunk a világban. Elemezni az adott élethelyzeteket, az életünkben aktuálisan jelentkező feladatokat. Átlátni szövevényes kapcsolódásainkat másokkal, párkapcsolatban, munkahelyen.