Február a háború hónapja volt és még március elejét is ez az energia uralja. Utána azonban változást tapasztalunk, bár a kommunikáció folyamata, a hírközlés, a számítástechnikai eszközök működése, valamint a természet és az időjárás továbbra sem lesz kiszámítható. Március 2-3 a hónap két legnehezebb napja, utána lassú javulás mutatkozhat. Március 20-án indul az új asztrológiai év, idén a Jupiter éve lesz, ezért reménykedhetünk abban, hogy az előző két, érzelmileg és fizikálisan is megterhelő évnél könnyebb évünk lesz, a bezártság és elzárkózás után a nyitottság lesz az uralkodó. Fontos, hogy foglalkozzunk alapvető szellemi dolgainkkal, vallási, spirituális kérdésekkel – az év feladata, hogy végre megtaláljuk az ember helyét és feladatát a világban! Nem a mobiljátékok, nem a hírektől való függés és nem is a tévénézés lesz az.

HÓNAP ELEJÉN NEHÉZSÉGEK, UTÁNA ENYHÜLÉS

Február végét a háború híre, eseményei és hangulata uralták. Sajnos, ezek az energiák még március első hetében is jelen vannak, sőt, erősödnek. A Merkúr és a Szaturnusz együttállásának jegyében létrejövő újhold azt mutatja, hogy a kommunikáció minden téren igen nehéz lesz, komoly korlátokba ütközik, időnként ellehetetlenül. Mivel az újhold horoszkópja egy hónapig érvényes, ezért a kommunikációs korlátok egész márciust jellemezni fogják.

Szigorú megszólalások, a hírközlés és a közlekedés nehezítettsége társul még ehhez ebben az időszakban. Vagyis, korlátok merülnek fel a közlekedésben (légiközlekedés), illetve olyan események jelentkezhetnek az életünkben, amelyek saját előrejutásunkat, az ügymenetet akadályozhatják (pl: nem fogad az ügyintéző a hivatalban, átmeneti betegség vagy „dugóba kerülés” miatt nem jutunk el egy fontos szerződés aláírásához, stb.). Éppen ezért célszerű, ha március első hetére nem időzítünk sem szerződés aláírást, sem fontos utazásokat – mindent halasztani lehet.

A kitört háború március első hetében még várhatóan folytatódni fog, sőt, március 2-3-a körül, amikor a Mars és a Plútó együttállása pontossá válik, még be is durvulhat. Ez a férfiakat és nőket egyaránt érinteni fogja, mivel a Mars és a Vénusz nagyjából még március hónapban is együtt halad, így a Plútót is együtt érik el. Ez az égi helyzet leginkább úgy fordítható le, hogy „szélsőséges agresszió”, ami az életünkben mindenhol megjelenhet, nemcsak egy külső háborúban, bombák robbanásában.

Figyeljünk az utakon, figyeljük saját dühös késztetéseinket, végletes érzelmeinket. Sportolás közben legyünk triplán elővigyázatosak, hogy elkerüljük a sérülést. Még a háborúellenes tüntetések is lehetnek agresszívek, nagyon fontos, hogy ebben az időben kellő mértéktartást tanúsítsunk.

A Mars-Vénusz-Plútó együttállás természeti katasztrófák lehetőségét is jelzi, elsősorban tűzeseteket, tűzhányó kitöréseket. A Merkúr-Szaturnusz együttállása pedig a földrengéseket jelölheti, tehát ezek mind járhatnak együtt.

A fenti nehezítések egy kicsit könnyebbednek, amikor a Mars és a Vénusz is elhagyja a Bak jegyét és a Plútó környezetét, ez március 6-án következik be.

Március második hetében tehát fokozatos oldódást tapasztalhatunk, az agresszív késztetések enyhülését. A kommunikáció és az ügyintézés továbbra is nehézkes, a pénzügyek, gazdasági ügyek is zavarossá válnak, amikor a Merkúr a Halak jegyébe lép március 10-én. De legalább a harci kedv is lanyhul, a Halak vizes jegye egy kicsit lehűti a kedélyeket.

Március 13-án a Nap együtt áll a Neptunusszal, ez igazi zavaros helyzetet, esetleg sok esőt és ebből fakadó áradásokat jelölhet (ugyanekkor az érzelmeinkben is szélsőséges ingadozást észlelhetünk). Ha a hosszú hétvégére elutazunk, akkor lehetőleg ne március 13-án induljunk útnak, mert nagy lesz a bizonytalanság mindenhol. Ugyanez igaz a tömegrendezvényekre is, ahol úgy fogjuk érezni, hogy „összevissza beszél mindenki” – és ez nem áll majd messze a valóságtól.

Nemzeti ünnepünk után, különösen pedig a március 18-i telihold után, egy kicsit elsimulni látszanak a dolgaink. A háború várhatóan eddigre visszahúzódik, a Nap Kos jegyébe lépésével kezdődő asztrológiai újév már nem az agresszív energiák jegyében kezdődik. De a kommunikáció és a gazdaság működése továbbra is kiszámíthatatlan, sokszor megtévesztő lesz, sok lesz az álhír, a becsapások és a csalások.

Bizonytalanságok, becsapások, ködösítés is várható március végén

Március végén még lesz két nap, amikor nehézségek várhatók, 22-23-a, elsősorban a ködösítés, a bizonytalanság, és a félretájékoztatások miatt. Ekkor erős viharok is jelentkezhetnek (Mars-Uránusz kvadrát).

De a természet feléled, 27-én a Merkúr már a Kos jegyébe lép, elindulnak az ügyeink, megindul a szervezés, a cselekvési vágyunk erősödik, és a lehetőségeink is javulnak. Bár még kicsit sokkosak, érzelmileg visszafogottak vagyunk a korábban átélt érzelmi nehézségektől, mégis egy új ébredést és kezdetet élhetünk meg március végén, melyet az április elején jelentkező nehézségek sem tudnak visszafogni.