Az asztrológiában a tavaszponttal, vagyis a Nap Kos jegybe lépésével kezdődik az új év, ami idén március 20-án 15 ó 46 perckor lesz (Budapesten).

A káldeusi bolygósorrend szerint léteznek 36 éves nagy ciklusok, és azon belül minden évhez megfelelő sorrendben az egyik belső bolygó rendelhető hozzá.

Ennek megfelelően most már 2017 óta a Nap nagy ciklusában vagyunk, és ezen belül a 2025-ös Vénusz évét váltja most a Merkúr éve.

Mit jelent az, hogy a Merkúr éve?

A Merkúr évében a Merkúr és annak jelentésárnyalatai lesznek a fókuszban. Vagyis a közlekedés, a technika, a gondolkodás, a kommunikáció, a hírközlés, a média, a kereskedelem, a beszéd, a nyelvek és az utazások. Az intelligencia és a tanulás általunk megismert formái.

A mi fajunk a  “Homo Sapiens Sapiens”, a gondolkodó (és bölcs 😊) ember – ebből a gondolkodás és a beszéd, valamint az írás lesz most a történések fókuszában.

A gondolkodásmódunk és a beszédmódunk határozta meg az utóbbi évezredekben a társadalmaink működését: az általános gondolkodás szerint a racionális, logikus, érvelő és következtető gondolkodás a tudomány alapú civilizációnk alappillére. Mindezt segíti a beszéd, és a beszéd terjedését segítő írásos formák – régebben kőtáblák, aztán tekercsek, majd könyvek, levelek, tanulmányok és emailek.

Ezekben a 2026 márciusában induló újév radikális változást hoz. Az írás és a tanulás is egyre jobban eltolódik a vizuális megoldások felé.

Az új asztrológiai év horoszkópja

A Nap Kos jegybe lépésének időpontjára felállított horoszkóp aszcendense a Szűz jegy 6°23’ fokára kerül, tehát az év lényege; az év “személyisége” éppen a fentiekben leírt elemző, szétválasztó, csoportokba rendező, logikus gondolkodás lesz, ami a mai világunk tudományos tevékenységét általában jellemzi.

A Szűz jegyhez tartozó bolygó az év ura is egyben: a Merkúr.

A 2026. március 20-án kezdődő új asztrológiai év, a Merkúr évének horoszkópja a Placidus rendszerben

A Merkúr ebben a horoszkópban nincs elemében: otthonával, a Szűz jeggyel éppen szemben, a Halak jegyben helyezkedik el, ráadásul ebben a pillanatban éppen megáll a korábbi hátráló mozgásából. Egy nappal később már előre indul, de a horoszkóp pillanatában még áll. Ez nagyon erős energiafelhalmozódást jelöl.

A Halakban a Merkúr logikus gondolkodása szétcsúszik, elúszik, átjárja a Halak intuitív, áradó minősége. A gondosan kialakított csoportjai összemosódnak, a magyarázatok áradók, de nem követik a logikus érvelést.

Ez azt az időminőséget mutatja, amikor a bevett, racionális és értelmező gondolkodás szétesik és megáll, mert a valóság már nehezen értelmezhetővé válik, szétcsúszik. Nem lehet megkülönböztetni a valóst a valótlantól, az álmot az ébrenléttől, az igaz beszédet a hamistól.

Bár a beszédek, írások áradnak, “sok beszédnek sok az alja”, vagyis nem jutunk előbbre azzal sem, ha megbeszélünk dolgokat, inkább csak a kategóriák keretei lazulnak fel még inkább.

Itt a Merkúrnak egyetlen kapcsolata van, vagyis inkább lesz: a Marssal való együttállás. A csata, a harc, az erőfeszítés az, ami jellemzi majd a Merkúr évét.

Mi minden “áll meg” ebben a horoszkópban, és ezáltal jelképesen a világunkban is?

  • A párbeszéd. Sok a beszéd, de mivel igazságtartalmuk nehezen ellenőrizhető, inkább összezavarnak, mint segítenek.
  • A közlekedés. A közlekedéshez üzemanyagra van szükség, a jelenlegi háborúk éppen az üzemanyag elérhetőségét korlátozzák.
  • A tudomány. A tudomány műveléséhez bizonyíthatóságra, szilárd kategóriákra van szükség. Jelenleg a tudomány határai kitolódnak a nehezen értelmezhető anomáliák és a különböző tudományágak szinergiája felé.
  • A hírközlés. A jelenlegi újságírás és media-műfaj inkább a figyelem megszerzéséért való küzdelmet mutatja, mint tényeket. A szenzáció korábban alkalmas volt a figyelem megszerzésére, ezért a media a szenzációt keresi – viszont a túlzott szenzációdömping, amiben élünk, ellenkező hatású: eltompulást és érdektelenséget vált ki.
  • A gondolkodás. Az “okosságnak” tartott területek a Merkúr területéhez tartoznak: a logikus érvelés, a szép fogalmazás, a jó és gyors következtetések, a széles információkör, a nyelvtudás. Most viszont ez is változik: az “okosság” területét egyre inkább átveszi az AI, vagyis a mesterséges intelligencia: szélesebb információkörrel bír, gyorsabban következtet, szebben fogalmaz és helyesebben ír sokféle nyelven … az ember pedig egyre inkább a logikán túli, intuitív ráérzésekkel, “unorthodox”, a logikus következtetésekkel szembemenő megoldásokkal –  vagy éppen ennek ellentétével, a teljes eltompulással és közömbösséggel, és nulla tanulási kedvvel keresi új helyét a világban. Végül is érthető reakció: mi értelme van felvenni egy vesztésre álló versenyt?

Az évkezdeti horoszkóp fontos elemei, köztük például a központi égitest, a Nap és az érzelmeket, valamint a népet is jelző Hold, valamint még három égitest is a 8-as házba kerül: a tudattalan, a láthatatlan, az álmok és az átváltozás, a halál területére.

Ez egyértelműen mutatja azt, hogy az év témája – a Merkúr – egyfajta átváltozáson megy keresztül, széthullik. Helyét átveszi a Nap-Neptunusz-Szaturnusz együttállása által jelzett helyzet:

  • a korábban egyértelmű kategóriák kényszerű feloldódása,
  • a sürgető intuíciók,
  • az illúziókból való józanodás,
  • a kényszer nyomására erősödő és átváltozó hitvilág,
  • és a kapcsolattartás más világokkal, beleértve önmagunk belső világát és az álmok világát is.

A csodavárás és az illúziók, az ígéretek és a megvezetés sokszor átveszi a józan gondolkodás helyét, de nem lesz tartós

ILLÚZIÓK, HARCOK ÉS EGY MÁSFÉLE GONDOLKODÁS

Mennyire könnyen engedjük el az illúzióinkat?

Az illúziók most erőteljesek, hiszen a Neptunusz a Kos jegyében jár. Van egy hívó-bevonzó, csábító erejük. Hiszen annyival kisebb erőfeszítést jelent megadni magunkat egy vonzó hitvilág, egy csábító ígéret körbevattázó illúziójának… A Szaturnusszal való együttállás azonban mutatja, hogy ez itt hosszú távon nem fog működni.

A hitvilágunk nagy nyomás alatt van. Mit hiszünk el? Kiben, miben bízunk? Mi az igazság?

Mivel a Merkúr teljesen befagyott állapotban, száműzötten áll és piheg, erre nem kapunk egyértelmű és érthető választ.

Helyette átveszi az irányítást az ösztönvilágunk, vagy – szerencsés esetben – egy magasabb, belső világ által vezérelt tudatosság.

Az ösztönvilág mindig az egyszerűbb megoldást választja, éppen úgy, ahogy a részegek: kijózanodás helyett inkább a ragaszkodást az álomhoz, egyfajta spirituális szedálást.

A Kos jegy intenzitását ebben az esetben könnyen összetévesztjük az igazsággal, pedig csak a hangosabbra hallgatunk a halkabb helyett.

Erre utal a képletben a Merkúr tág együttállása a Marssal: az indulatok eszkalációját most könnyen morális igazságnak, morális tartásnak vélhetjük.

Ebből lesznek egy kocsmában a késelések, a világban a szentnek titulált háborúk; a gonosznak látott illúzióképet próbáljuk leradírozni – de mivel vetített illúzióképről van szó, új arcot öltve folyton visszatér. Egy hologramot próbálunk karddal és bombákkal megsemmisíteni…

Sokféle filmben visszatér ez a jelenet, például   a Csillagok háborújában Luke Jedi-képzésében. Hasonlóan kijózanító helyzetben vagyunk.

ESEMÉNYEK

Az évkezdeti horoszkóp szerint a Merkúr évének első három hónapja várhatóan erről szól majd: az indulatok eszkalációjáról, tévképzetek, és vallásos szintű meggyőződések mentén.

A józan érvek hatástalanok, gyakorlatilag nem is léteznek, amit a Merkúr teljesen rangvesztett helyzete, és Marssal való együttállása mutat.

A női minőségek – Hold, Vénusz – a Kos jegyben, és a 8-as házban a tudattalanba süllyednek, egyelőre senki nem akar tudomást venni arról, hogy az odafordulás, a gondoskodás, az élet ápolása háttérbe szorult.

A Merkúr analógiái szerint száraz, meleg év várható, rengeteg erős széllel. A KOS jegyben tartózkodó öt égitest mutatja a vízhiányt, a perzselést. Bár a Jupiter, és maga a Merkúr, valamint a Mars is vízjegyben áll, és akár hozhatna esőket, ez inkább nagy viharok, hirtelen lezúduló özönvizek és áradások képében jelentkezik majd; a nedvesség az állandó szél miatt szinte azonnal elillan. Éppen, mint a Csillagok között c. film víziójában, melyről a Filózó Fórum beszélgetésében  is szó esett.

Április végén várható egy nagy fordulat, amikor az Uránusz végleg az Ikrek jegyébe mozdul át: a Mesterséges Intelligencia jelentősége ekkor egyértelművé válik mindenki számára, és megindulhat a vele való együttműködés.

A merkúri gondolkodásunkat idén végleg kihelyezzük a gépekbe – úgy látszik, nekünk most a többi, távolabbi égitest által jelképezett dolgokra kell koncentrálni.

Hogy mi lesz a ráció helyett-felett, az a következő hónapokban még alakul, de nyáron már várhatóan látni fogjuk. Egy biztos: együttműködési hajlandóságra és a félelemmel teli ösztönembert szerető és bölcs emberré tevő minőségekre szükség lesz hozzá.

A borítóképen a Merkúr évének jellegzetes káosza, és a csábító-lelkesítő beszédek jelképe látható, Francesco Hayez olasz festő 1835-ben készült, II. Orbán pápa felhívása a keresztes háborúra c. festményén

Szilágyi Katalin asztrológus írása

További információ és bejelentkezés: kati.szilagy@gmail.com, +36 20 385 9483

Miben tud egy asztrológus segíteni? Személyes erőforrásaink, feladataink, kiaknázható, illetve fejlesztendő adottságaink felmérésében.  Új meglátásokat találni abban, hogy mi a dolgunk a világban. Elemezni az adott élethelyzeteket, az életünkben aktuálisan jelentkező feladatokat. Átlátni szövevényes kapcsolódásainkat másokkal, párkapcsolatban, munkahelyen.